Méhzümmögés

A méhek RFID technológiával történő nyomon követése új ablakot nyit a tudósoknak az élővilágra

A tudósok évek óta tanulmányozzák a méhek viselkedését. Mivel a méhek poroznak be sok olyan növényt, amely az emberek táplálékát szolgáltatja, nagyon fontos, hogy megértsük viselkedésüket.

Az RFID megjelenésével a kutatók munkája némileg könnyebb lett. Tudósok egy csoportja apró RFID-címkéket erősít a rovarok hátára, így nyomon követhető a mozgásuk, amikor a kaptárból kirepülnek, illetve oda visszatérnek, valamint megfigyelhető az is, hogy hol járnak, ha távol vannak a kaptártól.

A kaptárok és a virágok közelében elhelyezett olvasók rögzítik az egyes méhek mozgását. Az így szerzett információkból kiderül, hogy mely növények létfontosságúak a méhek számára, és emiatt mely növények megőrzésére kell kiemelt figyelmet fordítani. A méhek nyomon követésének eredményei alapján jobban megérthető, hogy miként számítják ki a méhek a virágok és a kaptár közötti optimális útvonalat.

A méhek címkézésének egy másik alkalmazási területe is van: egy észak-amerikai cég olyan biztonsági rendszert fejlesztett ki, amellyel a nagy értékű és ezért gyakran ellopott méhkaptárak folyamatosan megfigyelhetők. Az RFID-címkéket és olvasókat a kaptárakban helyezik el.
Ha a kaptárt megmozdítják, a kaptár tulajdonosának telefonjára üzenet érkezik, és így egyből cselekedhet.

Akár tudományos célokról, akár lopás elleni védelemről van szó, az RFID biztosítja, hogy a méhek továbbra is virágról virágra szálljanak, és biztonságban visszatérjenek kaptárukba.