
RFID segít a tudósoknak munkájuk tartalmának megvédésében
Kutatók segítséget kapnak az RFID-val ellátott notebookoktól
Tudósok és kutatók rengeteg jegyzetet készítenek. Leírják munkájuk valamennyi lépését és kapcsolódó folyamatokat. Dokumentálják kísérleteik eredményét és rögzítik megfigyeléseiket.
Ezért a kutató-laboroknak speciális módon kell dokumentálniuk a tudósaik munkáját – pl. a szabadalmi védelem, vagy a kísérleti eredmények megőrzése miatt – így gondosan óvniuk kell minden notebookot, mindenkor. Sok esetben a laboroknak szigorú jogi szabályozásoknak is meg kell felelniük, amely az eszközeik fizikai ellenőrzését is meghatározza.
Az összes notebook nyomon követése ilyen összetett körülmények között igazi kihívást jelent. Az RFID azonban már ezt a folyamatot is képes megkönnyíteni: megjelentek az RFID-val nyomon-követett notebook-ok.
Az RFID-nak köszönhetően, a felhasználók könnyen azonosíthatják eszközeik pillanatnyi helyét, és hozzáférhetnek azok történeti adataihoz, valamint ahhoz ki dolgozott még az adott eszközzel. Így pár kattintással elérhető mind az eszköz pozíciója, mind a régebbi bejelentkezési információk lekérdezése.
A kutatók így biztosak lehetnek benne, hogy munkájuk eredménye megfelelően védett, illetve a szükséges eszköz könnyedén fellelhető.
Feliratkozás a hírlevelünkre:
oldal kinyomtatása
cikk letöltése
küldés ismerősnek
hozzáadás a könyvjelzőkhöz
küldés a del.icio.us részére



















