
Méhzümmögés
A méhek RFID technológiával történő nyomon követése új ablakot nyit a tudósoknak az élővilágra
A tudósok évek óta tanulmányozzák a méhek viselkedését. Mivel a méhek poroznak be sok olyan növényt, amely az emberek táplálékát szolgáltatja, nagyon fontos, hogy megértsük viselkedésüket.
Az RFID megjelenésével a kutatók munkája némileg könnyebb lett. Tudósok egy csoportja apró RFID-címkéket erősít a rovarok hátára, így nyomon követhető a mozgásuk, amikor a kaptárból kirepülnek, illetve oda visszatérnek, valamint megfigyelhető az is, hogy hol járnak, ha távol vannak a kaptártól.
A kaptárok és a virágok közelében elhelyezett olvasók rögzítik az egyes méhek mozgását. Az így szerzett információkból kiderül, hogy mely növények létfontosságúak a méhek számára, és emiatt mely növények megőrzésére kell kiemelt figyelmet fordítani. A méhek nyomon követésének eredményei alapján jobban megérthető, hogy miként számítják ki a méhek a virágok és a kaptár közötti optimális útvonalat.
A méhek címkézésének egy másik alkalmazási területe is van: egy észak-amerikai cég olyan biztonsági rendszert fejlesztett ki, amellyel a nagy értékű és ezért gyakran ellopott méhkaptárak folyamatosan megfigyelhetők. Az RFID-címkéket és olvasókat a kaptárakban helyezik el.
Ha a kaptárt megmozdítják, a kaptár tulajdonosának telefonjára üzenet érkezik, és így egyből cselekedhet.
Akár tudományos célokról, akár lopás elleni védelemről van szó, az RFID biztosítja, hogy a méhek továbbra is virágról virágra szálljanak, és biztonságban visszatérjenek kaptárukba.
Feliratkozás a hírlevelünkre:
Hogyan működik

Tények és számok
Egy jobb világért az RFID technológiával bővebben...
oldal kinyomtatása
cikk letöltése
küldés ismerősnek
hozzáadás a könyvjelzőkhöz
küldés a del.icio.us részére
















