
Az élelmiszer minőségének biztosítása
Az RFID segítségével a legfrissebb termékek kerülnek az asztalra
Nuno grillpartira hívta néhány barátját a házának kertjébe. Előtte elmegy a helyi henteshez, hogy megvásárolja a legfrissebb marhahúst. Mitől lehet biztos benne, hogy a húst megfelelően dolgozták fel és szállították? Ez az RFID technológia dolga.
Nuno hentese és annak beszállítói az RFID technológia segítségével kísérik figyelemmel az élelmiszer szállításának körülményeit. Az európai törvények előírják, hogy a romlandó élelmiszereket egy meghatározott hőmérsékleten kell szállítani; ezt hűtőláncnak nevezik. A lánc megszakításával a cégek üzleti tevékenységüket kockáztatják, és büntetésre is számíthatnak a hatóságoktól.
A hűtőlánc dokumentálása
A hűtőlánc fontosságát jelzi, hogy az Európai Unió támogatásával elindult egy projekt, amelynek célja az RFID használatának tesztelése a lánc teljes hosszán keresztül. A négy éves projekt keretében, amelyben 13 országból 23 partner vesz részt, olyan folyamatok kifejlesztésére törekszenek, amelyekkel a szállítási és tárolási körülmények pontosan mérhetők és rögzíthetők.
A hűtőlánc figyelemmel kísérése a következőképpen zajlik majd: a cégek hőmérséklet-érzékelővel ellátott RFID-címkéket erősítenek a húst tartalmazó ládákra és tárolókra. A hús útja során, ami a feldolgozóüzemtől az elosztóközpontokon keresztül az egyes üzletek eladóteréig tart, a kulcsfontosságú pontokon érzékelőket helyeznek el, amelyek leolvassák a címkéket. A címkén található érzékelő előre megadott időközönként rögzíti a mért hőmérséklet-értéket, majd az információ a számítógépes rendszerbe kerül a címkén található egyedi azonosítószámmal együtt. A számítógépes rendszer ellenőrzi a hőmérsékletre vonatkozó adatokat, és figyelmezteti a felhasználókat, ha az értékek nem esnek bele a megfelelő tartományba.
Feliratkozás a hírlevelünkre:
Hogyan működik

Átfogó RFID-stratégia
Az RFID kutatása és fejlesztése Európában bővebben...
oldal kinyomtatása
cikk letöltése
küldés ismerősnek
hozzáadás a könyvjelzőkhöz
küldés a del.icio.us részére









