
Mick Fortune, Tanácsadó, RFID angliai könyvtári bevezetése projektek
Milyen módon kapcsolódik az RFID technológiához?
Tanácsadódóként dolgozom, olyan oktatási, képzési és kutató cégek megbízásából, amelyek RFID rendszerek könyvtári bevetésével foglalkoznak az Egyesült Királyság területén belül. Korábban évtizedekig könyvtári automatizálási rendszerekkel foglalkoztam, míg ezek RFID-s változatait 2006 óta vezetem be. Sok zavar és félreértés övezte az RFID technológia könyvtári alkalmazását. Így megpróbálok némi rendszert vinni a káoszba.
Hogyan segíti az RFID a könyvtárak működését?
Az igazat megvallva az RFID könyvtári bevezetési némely esetben megosztó hatású lehet. Ugyanis nem jelent automatikusan megoldást minden problémára. Ugyanakkor számos előnyt hoz magával! Vegyük azt, hogy az RFID rendszer lehetővé teszi a látogatóknak, hogy maguk kölcsönözzék és vigyék vissza a könyveket, így a dolgozóknak sem kell egész nap a pultban állniuk, hanem koncentrálhatnak egyéb feladataikra. A kikölcsönzés és a visszavétel pedig biztosan gyorsabb és könnyebb mintha manuálisan végeznénk el.
Mit gondol a látogató közönség az RFID könyvtári alkalmazásáról?
A könyvtárak látogatói jól fogadták az RFID alkalmazását. Sokuknak szükségük volt ugyan némi magyarázatra, amikor első alkalommal használták az automata kölcsönző-rendszert, de hamar beletanultak és ma már élvezik a rendszer nyújtotta szabadságot.
Van-e bármilyen „üzenete” ezen szektor számára?
Utálom az olyan RFID rendszereket, amelyeket szektorok és alkalmazók közötti átjárhatóságot biztosító szabványok nélkül vezetnek be. Nem akarunk olyan rendszert, ami nem tud kommunikálni a szomszéd könyvtár rendszerével! Szívesen venném, ha minden országban lenne egy olyan központi szervezet, ami biztosítaná, hogy újonnan bevezetett rendszerek interoperábilisak legyenek a korábbiakkal. Angliában ez egyébként a “Book Industry Communication” szervezet feladata.
Mi az RFID technológiai jövőjére vonatkozó víziója?
Úgy gondolom számos új, az RFID-hoz kapcsolt szolgáltatást fogunk látni hamarosan. Így például Angliában és Hollandiában rengeteg olyan könyv van, ami már eleve RFID címkével ellátva érkezik meg. Ebben az esetben pedig már alkalmas a készletek menedzselésére, a számlák és szállítások automatikus kezelésére is. Még rengeteg teendőnk van az RFID-hoz kapcsolódóan a könyvtári szektorban!
Mick Fortune blogja az "RFID – Changing Libraries For Good" elérhető www.mickfortune.com/Wordpress címen.
Mick Fortune @LibraryRFID Twitter bejegyzései elérhetőek: twitter.com.
Mick. Fortune éves kutatásokat is végez, amelyek képet nyújtanak az RFID angliai helyzetéről. A 2009-es kutatás eredményei itt találhatóak: www.mickfortune.com/Wordpress/. A 2010-es kutatás eredményei a közeljövőben kerülnek publikálásra. Erre vonatkozóan kísérje figyelemmel a következő weboldalt: www.mickfortune.com/Wordpress.
Read our Discover RFID Expert Interview with Sergey Dudnikov, Vice-President & Director of the RFID Department, OOO Systematica, in which he spoke of his company's work with RFID systems in libraries in Russia: www.discoverrfid.org/your-questions/what-experts-have-to-say/sergey-dudnikov.html
Feliratkozás a hírlevelünkre:
oldal kinyomtatása
cikk letöltése
küldés ismerősnek
hozzáadás a könyvjelzőkhöz
küldés a del.icio.us részére


































