
Kayode Aladesuyi, Ügyvezető & Elnök, EarthSearch
Milyen módon kapcsolódik cégük az RFID technológiához?
Az EarthSearch cég GPS-t szolgáltató vállalkozásként indult. Első termékünk célcsoportja a szülők és a tinédzser sofőrök voltak. Következő fejlesztésünkkel a szállítmányozó cégeknek készítettünk kamion nyomon-követő megoldást. Ekkor realizáltuk, hogy legtöbb ügyfelünknek több problémája akad magával a szállítmánnyal, mint a járművel.
Pontosabban, amikor Georgia államban egy ottani leltározással foglalkozó kisvállalatnak dolgoztunk, a náluk látott szállítmányokkal és eszközökkel kapcsolatos problémáik igazi bonyodalmat jelentettek számunkra. Ekkor döntöttük el, hogy a GPS-nek és az RFID-nak kommunikálnia kell egymással. Mindkét technológiának vannak előnyei és korlátai. Az RFID-val egyedileg követhetünk egységeket, azonban nem tudunk vele áthidalni távolságokat. A GPS alkalmas nagy távolságokon keresztül kommunikálni, azonban nem tud precízen kezelni egységeket. Így felismertük, hogy amennyiben létrehozzuk a GPS és az RFID közötti vezeték nélküli kapcsolatot, úgy egy kitűnő megoldást kapunk.
És meg is tették ezt?
Így van, a kombinált GPS/RFID megoldásunk 2010. negyedik negyedéve óta elérhető, és működőképes.
Mik a tapasztalt piaci reakciók?
Nos, az elején tapasztaltunk némi ellenállást, az emberek kételkedtek abban, hogy egy a miénkhez hasonló kicsi és ismeretlen vállalkozás létrehozhat egy ilyen megoldást. Mi természetesen folytattuk ügyfeleink meggyőzését, és a lehető legtöbb partnerünkkel beszéltünk, és megmutattuk nekik a megoldást működés közben. Mondhatom a piac mára igazán fellelkesült. A reakciók hihetetlenül pozitívak.
Milyen előnyöket jelent ez a partnereknek?
Ahogy a globális verseny erősödik, úgy szembesül sok gyártó is azzal, hogy a helyi versenyhelyzet is egyre fokozódik. Egy dolog, hogy például a Walmart vagy a Target képes előre jelezni értékesítéseit, vagy a menedzselni a nyomon-követési folyamatait. Ugyanakkor ez teljesen más kihívást jelent, egy helyi 5 boltból álló kiskereskedő, mondjuk a “mom and pop” esetében. Megoldásunkkal a kisboltok ellátják RFID címkével az áruikat és beállítanak egy számukra megfelelő minimum leltár-készletet. Amint ezen készlet lecsökken, úgy a rendszer automatikusan jelez, és a bolti értékesítő már szállítja is az új termékeket. Ez valóban segíti a helyi gyártókat abban, hogy javítsák versenyképességüket, jobban kontrolálják költségeiket és a fellendítsék működésüket.
Megoldásuk szabványokon alapul?
Igen, természetesen! Az EPCglobal szabványait alkalmazzuk. Ez az egyetlen megoldás, ami biztosítja a teljes ellátási láncot átfogó kompatibilitást. Ezen túl pedig hitelességet és legitimitást ad ajánlatainknak.
Mi az RFID technológiához kapcsolódó víziója a következő évekre?
Úgy látom, hogy az RFID tíz éven belül az emberi élet minden területén jelen lesz. A robbanásszerű növekedést várok. A GSP-szel való integráció csak a kezdet. Sok kreatív megoldást fogunk még látni az alkalmazások, szolgáltatások és a vezeték nélküli kommunikáció – mint a GSP és az RFID – területén.
Az EarthSearch egy globális vállalat, melynek székhelye Atlantában, Georgia-ban található. Saját iparágukban vezető szerepet töltenek be, köszönhetően a GPS-t az RFID-val és szenzortechnológiával összekapcsoló fejlesztésüknek. További információ: www.earthsearch.us
Feliratkozás a hírlevelünkre:
oldal kinyomtatása
cikk letöltése
küldés ismerősnek
hozzáadás a könyvjelzőkhöz
küldés a del.icio.us részére


































