Gunnar Ivansson, RACE networkRFID

“Az RFID hatalmas üzleti lehetőségeket jelent a kis- és középvállalatok számára.”

Gunnar Ivansson, Elnök 2010 – 2011, RACE networkRFID

Milyen kapcsolatba áll az Ön vállalkozása az RFID-val?
A R-A-C-E betűk a RACE network RFID mozaikszóban a Növekvő (Raising) Tudatosság (Awareness) és Versenyképesség (Competiveness) Európába szavakat jelentik, amelyek úgy gondolom jól foglalják össze küldetésünket. Feladatunk, hogy az RFID-hez kapcsolódóan elősegítsük egyfajta egységes hozzáállás illetve nemzetközi együttműködések kialakulását. Munkánkkal pilot projekteket, éles alkalmazásokat valamint alkalmazott kutatási eredményeket is népszerűsítünk. Legfontosabb azonban, hogy a nagyközönséggel és a kis- és középvállalatokkal is tudatosítsuk és megértessük az RFID alkalmazásából származó előnyöket.

Milyen tevékenységeket végeznek, hogy fokozzák ezt a tudatosságot?
 Nos, legfontosabb eszközünk ehhez a hiteles információkkal feltöltött weboldalunk a www.race-networkrfid.eu. Rengeteg információt publikáltunk ott mindazok számára, akiket érdekel a téma. Ugyanakkor növelni igyekszünk a tudatosságot a kormányzati szférában és a politikusok körében is Európa-szerte.
Most indítottunk el egy online adatbázist is kifejezetten KKV-k számára, amely példaértékű RFID eset és pilot-projekt tanulmányokkal van feltöltve, abból a célból, hogy bemutassa a technológia képességét és lehetőségeit az üzleti folyamatok javítására, gyors megtérülést biztosítva az alkalmazóknak. Alapkoncepciónk az volt, hogy létrehozzunk egy fórumot ahol a KKV-k megoszthatják információikat és tapasztalataikat, így segítve a egymást új ötletekkel és hasznos tapasztalatokkal. Ez az adatbázis a http://usecases.race-networkrfid.eu/ címen érhető el. Szeretnénk mindenkit bátorítani ennek használatára és saját tapasztalataival való bővítésére.

Valóban hisz abban, hogy a KKV-k előnyt kovácsolhatnak az RFID alkalmazásából?
Maximálisan! RFID hatalmas üzleti lehetőségeket jelent a kis- és középvállalatok számára. Ezen cégek azok, akiknek nem kell tartaniuk a technológiától. A mi célunk az, hogy láthatóvá tegyük számukra mindazon előnyöket, amiket az RFID jelent. Az RFID-t valamiért úgy könyvelték el, mint valami “cseles” és “drága” technológiát, pedig ez nem fedi a valóságot.

Milyen szerepet játszanak a szabványok az RFID sikerében?
A szabványok az RFID technológiai fejlesztéseinek legfontosabb részét képezik. Egyedül talán néhány óriásvállalat engedheti meg magának, hogy zárt rendszert működtessen, míg a legtöbb cég számára – akik elsősorban KKV-k – ez nem járható út. Éppen azért nem, mert a globális szabványok által támogatott RFID alkalmazások azok, amik bármit lehetővé tesznek. A szabványoknak kulcsszerepük van a megosztásban illetve a piacterek közös használatában. A szabványok ugyanakkor a teljes ellátási láncban is nélkülözhetetlenek.

A RACE networkRFID olyan központi platform, amelyet azzal a céllal hoztak létre, hogy segítsen minden európai alkalmazót az RFID technológia fejlesztésében, bevezetésében és használatában. A hálózat küldetése, hogy javítsa az EU tagállamok vállalkozásainak versenyképességét, és fokozza az RFID technológiához kapcsolódó alkalmazásokat. Ezzel egyidejűleg a RACE pozícionálja az RFID szerepét napjaink meghatározó ICT technológiái között. Tudjon meg többet! Látogasson el a http://www.race-networkrfid.eu oldalra.

 

Öltözőszekrények RFID zárral

Csuklópántot alkalmazva a látogatók biztonságban tudhatják értékeiket Egy kaliforniai vízi szabadidő- és medence park RFID-t használ, hogy a vendégek értékeit biztonságban és szárazon tarthassa.Amikor a fürdőzni szándékozó...

more

Facts and Figures

Making the world a little better with RFID Veszélyeztett fajok 2010-ben a “World Conservation Union (IUCN) kritikus jelentést közölt a veszélyeztetett fajokat illetően. Jelentésük szerint 5.490 faj érintett valamilyen módon,...

more