
Catina Aghayan, a Qatar Post minőségügyi és fejlesztési tanácsadója
„Az RFID mostanában gyakran felmerülő téma az egész postai közösség számára szerte a világon. A postai vállalatok vagy már meglévő RFID technológiájukat fejlesztik, vagy most vezetik be az RFID technológiát. A technológia révén a postai szolgáltatók összefüggő nemzetközi hálózata pontos és gyors kézbesítést tesz lehetővé földrajzi helytől függetlenül mindenki számára.”
Catina Aghayan, Quatar Post
Hogyan alkalmazza a katari posta az RFID technológiát?
A katari posta az Universal Postal Union (UPU) égisze alatt olyan kísérleti projektet vezetett be, amelynek keretében különböző RFID technológiákat teszteltek éles postai szolgáltatásoknál az Öböl menti régióban, 22 arab ország együttműködésével azzal a céllal, hogy javítsák az ügyfeleknek nyújtott postai szolgáltatások minőségét. Többek között, a kezdeményezés részeként 2008-ban 3 hónapon keresztül egy úttörő jellegű projektet valósítottak meg a Katar, Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emirátusok alkotta háromszögmátrixban.
A kísérlet fő célja annak megállapítása volt, hogy az RFID technológiák különböző típusai egyaránt megfelelőek-e nemzeti és nemzetközi hálózataink hatékony és költséghatékony mérésére. A kísérlet rávilágított arra, hogy a különböző – passzív, félaktív és aktív – RFID technológiák segítségével a kézbesítési szabványok nagyon hatékonyan fejleszthetők monitorozással és a levelek áramlásának a hálózatban történő nyomon követésével. A maga nemében első Triangle Matrix (háromszögmátrix) elnevezésű kísérleti projekt az UPU postai közösség számára létrehozott Global Monitoring System (nemzetközi monitorozási rendszer) projekt keretein belül valósult meg.
Milyen lépéseket tervez a Quatar Post az RFID technológia alkalmazásával kapcsolatban?
2009 közepére a GMS kísérleti projekt részeként tesztlevelek rendszeres követését kezdjük meg az RFID technológia segítségével. Katar az egyik első ország, amely részt vesz ebben a nemzetközi projektben, ezáltal meghatározza az országon belüli és a nemzetközi levelek tömeges kézbesítésének szabványait. A megbízható adatok segítségével javíthatjuk a helyi, regionális és a nemzetközi ügyfeleinknek nyújtott szolgáltatásaink minőségét. A technológiának köszönhetően azonosíthatjuk a kézbesítési hálózatban fennálló réseket, majd ezeket a réseket mérni, elemezni, illetve figyelni tudjuk, és a problémák megoldásával megakadályozhatjuk előfordulásukat a jövőben.
Bízunk benne, hogy az RFID segítségével meg tudunk felelni a helyi és a nemzetközi szabványoknak, emellett csökkenteni tudjuk költségeinket, és megbízható rendszereket alakíthatunk ki.
Mik a projekt legfontosabb előnyei a fogyasztók számára?
Az RFID segítségével javítani tudjuk a kézbesítés pontosságát, csökkenteni tudjuk a rossz helyre került vagy elvesztett levelek számát, és gyorsabbá tudjuk a tenni a kézbesítést is. Emellett a 2008-ban Genfben rendezett 24. Nemzetközi Posta-kongresszuson (Universal Postal Congress) született döntés értelmében a jövőben világszerte a szolgáltatás minősége lesz a postai adminisztrációk közötti díjazás alapja.
A Q-Post, ahogy postánkat gyakran nevezzük, Katar kijelölt postai szolgáltatója, és 190 másik országgal együtt a UPU tagja. A helyi, a regionális és a nemzetközi piacon számos kihívással kell szembenéznünk. Tisztában vagyunk azzal, hogy annak érdekében, hogy ügyfeleink bárhol kapcsolatban tudjanak maradni egymással és elégedettek legyenek a postai szolgáltatásokkal, a nemzetközi postai hálózatot fejleszteni kell. Az RFID segítségével szolgáltatásaink szintjét mérni, és ezáltal javítani is tudjuk. Legutóbbi kísérletünkben (2008-ban az Öböl menti régióban) D+4 rendszert (4 munkanap) valósítottunk meg, de az RFID segítségével a D+3 rendszer kialakítására törekszünk.
Mennyire aggódnak a katari ügyfelek adataik biztonsága miatt?
A Q-Post nem a levelek tartalmát, csak a kézbesített egységeket követi nyomon. Kizárólag a kézbesítés gyorsabbá tétele és fejlesztése érdekében gyűjtünk információt. A megszerzett információk segítségével hálózatunk átláthatóbbá válik, így ügyfeleink biztosak lehetnek abban, hogy küldeményeik biztonságban, védelmet élvezve, a kívánt módon érkeznek meg a megfelelő időben a megfelelő helyre.
Ön szerint megvalósul a jövőben az a gyakorlat, hogy az RFID-címkékkel ellátott küldeményeket több postai vállalat is nyomon tudja követni szerte a világon?
Az RFID mostanában gyakran felmerülő téma az egész postai közösség számára szerte a világon. A postai vállalatok vagy már meglévő RFID technológiájukat fejlesztik, vagy most vezetik be az RFID technológiát. A technológia révén a postai szolgáltatók összefüggő nemzetközi hálózata pontos és gyors kézbesítést tesz lehetővé földrajzi helytől függetlenül mindenki számára.
Szervezet:
Catina Aghayan jelenleg a katari posta minőségi és fejlesztési részlegének tanácsadója. A katari posta a minőség úttörője a régióban. Az ENSZ szakosított szervezeteként működő, postai együttműködést és fejlesztést végző, a minőséget kiemelten kezelő Universal Postal Union (UPU) felügyeletével megvalósította az RFID Triangle elnevezésű kísérleti projektet. 2012-ben Katar ad otthont a 25. UPU-kongresszusnak Dohában. Emellett a Q-Post Ms. Aghayan képviseletével a minőségi GMS csoport tagja is.
Feliratkozás a hírlevelünkre:
oldal kinyomtatása
cikk letöltése
küldés ismerősnek
hozzáadás a könyvjelzőkhöz
küldés a del.icio.us részére


































