
Antonio Rizzi, Pármai Egyetem
„Az RFID technológiának köszönhetoen a vásárlóknak nem kell többé a megfelelo termékek keresgélésére vesztegetniük az idejüket. Amint belépnek a boltba, tudni fogják, hogy a keresett cikkek a polcon vannak-e.”
Antonio Rizzi, a Pármai Egyetem Ipari mérnöki karának Ph.D. professzora az ipari logisztika és ellátási lánc-kezelés területén
Milyen kutatási területeken dolgoznak az RFID technológiával, illetve annak fogyasztói felhasználásával kapcsolatban?
Az RFID-laboratóriumot 2005 és 2006 folyamán hoztuk létre. Olyan témákkal foglalkozunk, amelyek az RFID technológia üzleti folyamatokban történo alkalmazásával függnek össze. Ez a kiterjedt témakör számos folyamatot felölel, többek között az ellátási lánc kezelését, a logisztika és az operatív irányítás kérdését is. Emellett pedig olyan folyamatokkal is foglalkozunk, mint a kiskereskedelmi vagy a közigazgatás.
Célunk az, hogy segítségünkkel a vállalatok és a vásárlók kihasználják az RFID technológiában rejlo lehetoségeket, és felfedezzék, hogy mi minden rejlik ebben a technológiában.
Az Önök laboratóriuma nemrégiben divatáruházakban is vizsgálta az RFID technológia megtérülését. Melyek voltak a vizsgálat fobb eredményei?
A vásárlók az ellátási lánc legutolsó szakaszában találhatók. Véleményem szerint a technológia fo elonye a vevok számára a kellemesebb vásárlás. A gyártók a technológia segítségével javítani tudják a termékek vevokhöz történo eljuttatását, a vásárlók pedig minden termékbol megtalálhatják a keresett méretet, stílust és színt. Az RFID technológiának köszönhetoen a vásárlóknak nem kell többé a megfelelo termékek keresgélésére vesztegetniük az idejüket. Amint belépnek a boltba, tudni fogják, hogy a keresett cikkek a polcon vannak-e.
Az RFID révén ráadásul a vásárlók biztosak lehetnek abban, hogy nem hamisítványt, hanem eredeti terméket vásárolnak. Azt gondolom, hogy egy vevonek nagyon sokat számít, ha biztosan tudja, hogy az adott termék eredeti.
Az Önök laboratóriuma egyike a 2007-ben létrehozott GRFLA (RF-laboratóriumok globális szövetsége) alapító tagjainak. A nemzetközi együttmuködés sikeresnek bizonyult?
A GRFLA nyolc olyan RFID-laboratórium nemzetközi szövetsége, amelyek az RFID technológia alkalmazási lehetoségeit tanulmányozzák az üzleti folyamatokban. A laboratóriumok hasonló üzleti modellekkel dolgoznak. A szövetséget azért hoztuk létre, mert szoros együttmuködéssel eredményesebbé tudjuk tenni egymás kutatási tevékenységét. A cél a kutatási eredmények, az eroforrások és a szaktudás megosztása, ami lehetové teszi, hogy a kutatók egymás laboratóriumaiban is dolgozhassanak.
Létrehoztunk egy tudományos folyóiratot is, amelynek címe: International Journal of RF Technologies: Research and Applications (Az RF-technológiák nemzetközi folyóirata: kutatás és alkalmazás). A folyóirat az RFID-technológiák gyakorlati alkalmazásával foglalkozik, a benne megjeleno tanulmányok pedig világosan kiemelik a technológia elonyeit.
Milyen hatást gyakorolnak a nemzetközi szabványok, például az EPC, az RFID technológia jövobeni alkalmazására?
Véleményünk szerint a szabványoknak mindig kiemelkedo jelentoségük van, foként akkor, ha az RFID nemzetközi szinten integrált alkalmazásáról van szó. Jelenleg még számos zárt RFID-alkalmazás létezik, amelyek esetében a szabványok nem bírnak hasonlóan nagy jelentoséggel.
A közeljövoben azonban, amikor az alkalmazások nyílttá válnak, és a vállalatoknak információt kell megosztaniuk az ellátási lánccal kapcsolatban, véleményem szerint rendkívül nagy jelentosége lesz a nemzetközi szabványok alkalmazásának. Azt gondolom, hogy az EPCglobal jelentosége kiemelkedo lesz az univerzális kódolási sémák és az adatcserét szolgáló rendszerek kialakítása szempontjából. Mindketto rendkívül fontos.
A szervezetrol:
Az Olaszország „éléskamrájának” szívében és az Európai Élelmiszer-biztonsági Hivatal (EFSA) székhelyének közelében található Párma ad otthont a Pármai Egyetem RFID-laboratóriumának, amelynek célja, hogy teljesen felszerelt létesítményeket biztosítson az RFID technológiát alkalmazó gyártók és végfelhasználó vállalatok számára az RFID-alkalmazások és -termékek kifejlesztéséhez.
Hivatkozás:
Feliratkozás a hírlevelünkre:
oldal kinyomtatása
cikk letöltése
küldés ismerősnek
hozzáadás a könyvjelzőkhöz
küldés a del.icio.us részére


































